Emlékszünk még a rendőrségi jelentésre Magyar Péter agressziójáról?

Petykó terrorizálta a családját. Erre ezek az emberek azt mondják, fátylat rá, menjünk tovább.

Nem nyomoz a rendőrség az MSZP földbérletpályázatokkal kapcsolatos feljelentése ügyében – közölte Harangozó Tamás szocialista frakcióvezető-helyettes, hozzátéve: arcpirítónak tartják a döntést.
A politikus elmondta: a rendőrség a hűtlen kezelés gyanúja esetében arra hivatkozva utasította el a nyomozást, hogy a földalapkezelőt nem érte kár, hivatali visszaélés pedig azért nem történhetett a Nemzeti Nyomozó Iroda szerint, mert a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet „nem végez közhatalmi, államigazgatási feladatot”, munkatársai nem számítanak hivatalos személynek.
Harangozó Tamás a rendőrségi indoklást döbbenetesnek, arcpirítónak nevezte. Szerinte abból az következik, hogy „az állami földek kezelése a nemzeti együttműködés rendszerében magánügy”, a visszásságok kivizsgálása pedig nem tartozik a rendőrség hatáskörébe.
„A kérdés az, hogy ez a határozat a kormánynak való megfelelési kényszer, a kirúgástól való félelem vagy direkt politikai utasítás” hatására született-e – jelentette ki a szocialista képviselő, majd kiemelte: a határozat öt nappal azután kelt, hogy a Belügyminisztérium bejelentette a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni, illetve gazdaságvédelmi osztályainak megszüntetését, a földügyben tett feljelentéssel pedig az utóbbinak kellett foglalkoznia.